Néha annyira hülye tudok lenni....
Délután 5 óra után "valaki" összemarkolta a szívem és azóta sem engedi el. ....és ez így lesz egy teljes hétig, egy rettenetesen hosszú hétig...
Azt mondtam délelőtt, hogy nem fogok sírni, és meg nevettem is hozzá.....persze bőgök mint egy idióta, mert egy cseppet sem vagyok normális.
Ágnes elment Angliába egy hétre... jó sokat fognak utazni, jó sok mindent fognak látni, biztos minden rendben lesz és biztos nagyon jól fogja érezni magát..... én meg ahelyett, hogy örömködnék, ülök Ágnes szobájában, magamhoz szorítva a párnáját, amin olyan jól érezni az illatát... és bőgök mint egy eszement, összeszorult szívvel...... tényleg nem vagyok normális. Nem először van távol itthonról napokig, de én most először érzem ezt a kegyetlen szomorúságot..... azt hiszem jó lesz elkezdeni hozzászoktatnom magam a gondolathoz, hogy felnőtt,és lassacskán el kell "engednem". Baromira nehéz.... és nem értem , hogy miért? Gáborral sima ügy volt.... lassacskán felnőtt, és lassacskán elkezdte élni a maga életét... Ágnessel vajon miért ennyire nehéz az , ami a Gáborral természetes volt?
Jó hétnek nézek elébe... és már megint bőgök.....